A tankönyvről


A direkt család

Tankönyvcsalád: együtt az érettségiig vezető úton

A nagy sikerű sorozatban már az első kötettől jelölve vannak a jellemző érettségi írásbeli és szóbeli feladattípusok. A tanulók folyamatosan követhetik és ellenőrizhetik a vizsgához szükséges nyelvi és kommunikatív kompetenciák elsajátításának aktuális szintjét. A direkt tankönyvcsalád kifejezetten a magyar középiskolás korosztály számára készült, akik a németet második idegen nyelvként tanulják. Jellegénél fogva ugyanakkor a németet első idegen nyelvként tanulók is jól hasznosíthatják. A direkt kommunikatív szemlélete a négy alapkészséget autentikus szövegekkel, integráltan és kiegyensúlyozottan fejleszti. Az egyes kötetek 10–10 leckéje az élet más-más területeit mutatja be, miközben olyan témákat ragad meg, mely a tanulók korosztályának figyelmét felkelti. A tankönyvcsalád egyedülálló újdonsága, hogy a tanulót kezdettől fogva hozzászoktatja a tudatos munkához: a nyelvtanuló motivációját különböző eszközökkel, több szinten is fenntartja, és a nyelvtanulási folyamat sikerét alapvetően a tanuló aktivitásától teszi függővé. A tankönyvcsalád minden kötetéhez tartozik egy munkafüzet, melyben megtalálható a feladatok hanganyaga (CD), ingyenesen letölthető tanári kézikönyv, tanmenet, szintfelmérő tesztek és megoldásaik, valamint online digitális tananyag.

Érettségi feladatgyűjtemény: direkt Repetitorium

A direkt – Repetitorium für das Abitur A2-B1-es szintű tanulóknak készült, a középszintű érettségire felkészítő feladatgyűjtemény. A Repetitorium 14 fejezetben 14 témát dolgoz fel. A témához tartozó szókincs alapos átismétlése mellett feladatsorokat tartalmaz a négy nyelvi alapkészség fejlesztéséhez, valamint egy nyelvhelyesség részt a nyelvi kompetencia fejlesztéséhez. Szisztematikusan megismerteti és begyakoroltatja a tanulókkal az érettségin előforduló szövegfajtákat és feladattípusokat. Használható a direkt sorozat mellett kiegészítőként vagy önállóan az érettségire való felkészítéshez. A gyakorlókönyvhöz kettő CD-nyi hanganyag tartozik, amely a feladatok hanganyagát tartalmazza.

Irodalmi szöveggyűjtemény: Lebensgeschichten

Az ingyenesen letölthető szöveggyűjtemény 7 modern irodalmi szöveget tartalmaz fiataloknak, fiatalokról, otthoni feldolgozásra. Minden szöveghez tartozik egy, a szövegértést ellenőrző feladatsor megoldókulccsal és egy hangfájl, így a szöveg hangoskönyvként is használható.

Miért szeretik a direktet a diákok?

A fiatal nyelvtanulók a témaválasztásokkal, az autentikus szövegekkel és a tankönyv képi világával valóban megszólítva érezhetik magukat.